Tündérkrónikák: Megvan a következő könyv címe
Könyv

Tündérkrónikák: Megvan a következő könyv címe

0 240

Karen Marie Moning egy újabb élő Q&A találkozóján néhány új információt árult el az ígért következő két könyvről, köztük Dani könyvének a címét is.


Még január végén írtunk róla, hogy a következő könyv, ami a Tündékrónikák világában fog játszódni Dani könyve lesz és 2018 elején várható majd (február/március körül). Moning tegnap el is árulta, hogy a könyv címe HIGH VOLTAGE – A Fever Novel , azaz Magasfeszültség lesz. Emellett azt is elmondta, hogy nem a Feversong után veszi fel időben a fonalat, tehát más időben játszódik majd, azt viszont nem volt hajlandó elmondani, hogy a múltban vagy a jövőben. Aki olvasta a Feversongot, leginkább az utóbbira tippel, de Moningnál sosem lehetünk biztosak semmiben, így csak remélni tudjuk, hogy előrefelé halad a történet.

A Dani/Ryodan fanatizmusoknak viszont némi rossz hírrel tudunk szolgálni:

“A HV sem egy romantikus könyv. Ha abban a reményben olvasná valaki, hogy egy klasszikus Dani/Ryo románcot kap, a sablonos romantikus karakterfejlődéssel, ahol a végén minden révbe ér, és végre megtörténik a nagy szexjelenet, akkor csalódni fog.”

Az, hogy ez pontosan mit zár ki, és mit nem, nem tudjuk, hiszen Mac és Barrons története sem volt éppen klasszikus romantika, úgyhogy sose hagyjon el titeket a remény, elvtársaim.

Ezen kívül még néhány Feversonggal (és a sorozattal) kapcsolatos kérdésre is válaszolt, úgyhogy az alábbi sorok spoilert tartalmazhatnak!

  • Spoiler: Dancer teljes neve kiderült a Feversongban, és Karen többször mutatott rá, hogy a monogramja így a DEG. Ami a Dreamy-Eyed Guy, vagyis az Unseelie Király egyik emberi formájának monogramja is. Sok teória született ezzel kapcsolatban, de Karen mindegyiket lelőtte, amikor elmondta, hogy csak szívatott mindenkit, Dancer 1000% ember. Ezek után, hogyan legyünk biztosak bármiben?
  • Moning mindent tud a Kilencekről, beleértve a származásukat is. Viszont sosem fogja elárulni, honnan jöttek, mert a fontos az, hogy mivé válnak. Vigasztalásul viszont néha kapunk egy kisebb információmorzsát múltjukról is.
  • Christian nagyon aktívkodik Moning fejében, és az írónő azt ígérte, hogy nem is hagyja elkallódni, szóval valamikor, egyszer kaphat egy könyvet. Mi viszont tudjuk Moning mennyire szereti betartani ígéreteit…
  • Moning épp egy Shazam plüssfigura megtervezésén dolgozik, de eltarthat egy ideig, mire kész lesz. Körülbelül 65%-nál tart a projektben, de nehezére esik papírra vinnie a képet, ami a fejében van. Sajnos kiderült, hogy a rendőrségi fantomkép rajzolók sem tudják lerajzolni a kitalált lényeket.
  • Az írónő azt is elmondta, hogy nehezére esik ennyi szereplőt mozgatnia, ezért a jövőben ugyanazt a taktikát alkalmazza, mint annak idején Stephen King: kevesebb szereplőről fog írni, így képes minden történetet teljes egészében kidolgozni. Továbbá a következő könyvei – akár a TK világában játszódnak, akár nem – a KEZDET-KÖZÉP-VÉG formula alapján épülnek majd fel, ahelyett, hogy egy történetszálat 5 könyvön keresztül húzna. Úgy érzi ezzel az ő munkája is könnyebbé válna, és az olvasóknak is jobb lenne.

About the author / 

Andie

Húszas éveiben járó mohó könyvmoly, film és sorozat függő, emellett pedig rettentő rossz, de annál lelkesebb hobbi gamer.

Szólj hozzá

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Archívum

Kategória

Kapcsolat

HOZZÁSZÓLÁSOK